HOGYAN KÉSZÜL A MÉZ?

· Mit ad a virág a méhnek?

· Mit csinál a méh a begyűjtött nektárral?

· A méz szüretelése

· Hogy kerül a méz az asztalra?
  A méz feldolgozása és a folyékony méz palackozása

· Krémméz készítés

Mit ad a virág a méhnek?

Az élőlények több milliós törzsfejlődése alatt nagyon szoros egymásrautaltság alakult ki a méhek és a méhes megporzást igénylő növények között. Ezek a növények édes, illatos anyaggal, a nektárral csalogatják magukhoz a méheket, hogy azok táplálkozásuk közben elvégezzék a beporzást. A méhek táplálékgyűjtő tevékenységük során óhatatlanul hozzáérnek a virág portokjához, amelyből virágpor ragad szőrös kültakarójukra.

A virágpor a növények hím szaporító sejtje. A mag és a termés azután alakul ki, amikor a virágpor rákerül a bibére, tömlőt fejleszt és megtörténik a kettős megtermékenyítés. A növényeknél is kialakulna a beltenyésztettség az ahhoz tartozó káros hatásokkal együtt, ha a saját virágpora venne részt a megtermékenyítésben, ezért különbözőféleképpen védekezik ellene, hogy ez ne alakulhasson ki. Az életerős utód létrehozásához egy másik fajtárs növény virágporára van szükségük. A méhek ebben a folyamatban a "postás" szerepét töltik be, amikor táplálék gyűtés közben egyik virág virágporát akaratlanul átviszik ugyanazon fajhoz tartozó másik növény virágjára, ahol hozzáragad annak bibéjére. Vajmi keveset érne az egész, ha a méhek nem lennének hűek azon a napon egy azon növényfajhoz. Egy méh reggeltől estig ugyanazon növényfaj virágait látogatja, amíg táplálékot talál rajta. Ettől függetlenül ugyanazon kaptár másik méhegyede egy másik növényfajt is látogathat.

A virágpor a méhcsalád számára az egyedüli fehérjeforrás. A méhegyedek ebből építik fel testfehérjéiket, ennek fogyasztása szükséges mirigyeik működtetéséhez.

A virágok szinte versenyeznek a méhek kegyeiért, színes sziromleveleikkel már messziről tetszelegnek, felhívják magukra a méhek figyelmét. A nektármirigyei illatos édes folyadékot, a nektárt termelik, melynek illata a szelek szárnyán messzire terjed. Az ember szaglása sokkal rosszabb, mint a méheké, de az akác vagy például a hársak virágzását már mi is messziről megérezzük, mert szinte méz-virág illatban fürödnek a fák. A méhek ezeket az illatos nektárcseppeket gyűjtik össze és készítenek belőle mézet.

A virágokon kívül más növényi részeken is kiválasztódhat édes folyadék, amit szintén összegyűjtenek a méhek, de ezek nem képeznek olyan jelentős mennyiséget, mint a virágokból összegyűjtött nektár.

Hazánktól északra és nyugatra található, nagy kiterjedésű, főleg fenyőerdős országokban a méhek nem a virágok nektárját gyűjtik, hanem a leveleken található édesharmatot, más néven mézharmatot. A növényeken található édesharmat arra utal, hogy azon a növényen ízeltlábú kártevők élősködnek. Leggyakrabban a levéltetvek és a kabócák felelősek az édesharmat termelésért. Ezek az élősködők a fiatal növényi részekből szívogatják a levelek által termelt cukros folyadékot. Ez a cukros folyadék -a méhek szerencséjére- nagyon kevés fehérjét tartalmaz. A növényi nedveket szívogató rovaroknak nagyon sok táplálékot kell felvenniük ahhoz, hogy a szervezetük felépítéséhez elegendő fehérjéhez jussanak. Ennek nagy része -amelyik szénhidrátban gazdag-, átalakítás nélkül kerül a külvilágra. A levelekre ragadó édesharmat kiváló táplálékot jelent egyes alacsonyabb rendű gombáknak és a méheknek is.

A rügyek pikkelylevelei között ragacsos növényi anyag, a rügybalzsam található, amit a méhek főleg az őszi időszakban előszeretettel gyűjtenek. A méhszurkot, más néven a propoliszt nem eszik meg a méhek, hanem a kaptár belsejét kenik be ezzel a fertőtlenítő anyaggal, valamint a kisebb rések betömésére is ezt használják.

Mit csinál a méh a begyűjtött nektárral?

A növények virágaiból összegyűjtött nektár még nagyobb részben vizet tartalmaz, abban a formában nem sokáig tudnák a méhek elraktározni, mert hamar megerjedne. A méz készítésének egyik legfontosabb részét az képezi, hogy a kaptárban található belső munkásméhek az idősebb társaik által összegyűjtött nektárból elpárologtatják a felesleges vizet. A híg nektárt felszívják a mézgyomrukba, elszállítják egy másik sejthez, melyben szétterítik. A levegővel nagy felületen érintkező nektár víztartalma a meleg kaptárban folyamatosan csökken. A páradús levegőt a méhek szárnyrezegtetésükkel keltett légárammal távolítják el a kaptárból.

A nektár és az érlelődő méz felszívása és mozgatása során a méhek garatmirigyéből olyan enzimek kerülnek bele, amelyek az összetett cukrokat egyszerű cukrokká bontják le. A nektár a besűrítéssel egy időben kémiai átalakuláson is keresztülmegy.

A méhek mézhólyagjában található "szelep" szűrő tevékenységet is végez. A nektárba került szilárd alakos elemeket, a virágporokat, az esetleges baktérium és gomba spórákat is képes eltávolítani. Ezeken túl a méhek számára káros anyagok a nektárból a méhek kiválasztó szervébe kerülnek. Természetesen maga az érlelés energia igényes folyamat, a hozzá szükséges energiát a méhek a nektár elfogyasztásából nyerik.

Attól az időtől kezdve tekintjük igazi méznek ezt a kaptárterméket, amikor a víztartalma 18% körüli értéket eléri és a méhek a levegőtől elzárva viaszfedéllel zárják le a mézes sejteket. Ebben a formában a méz hosszú időn keresztül minőségromlás nélkül eltartható, tartalék táplálékot jelent a méhcsalád számára az ínséges időkre. A méhek gyűjtő tevékenységének az a célja, hogy a méhcsalád tartalék élelmet raktározzon el azokra az időkre, amikor a méhek nem tudnak élelmet begyűjteni. A méhek sohasem tudják azt, hogy mennyi élelmet kell elraktározniuk ahhoz, hogy kitartson a legközelebbi hordásig, ezért ha tehetik szakadatlan dolgoznak, kedvező körülmények között jóval többet is képesek begyűjteni.

A méz szüretelése

Abban az esetben, amikor a méhcsalád a szükségleténél több mézet tud előállítani lehetőségünk van arra, hogy a mézfelesleget elvegyük a méhektől. A méz szüretelését a méhészek pergetésnek nevezik, utalva arra, hogy a méz kinyerése során a lépeket meg kell pörgetni ahhoz, hogy a méz kicsapódjon belőlük. A pörgetés gyakorisága nagymértékben függ az időjárási tényezőktől. Kedvező évben akár évente több alkalommal is megtelhet a kaptár, más években például amikor elfagy az akác a méhek a szükségletüknek elegendő nektárt sem képese begyűjteni.

A mézet akkor szabad elvenni a kaptárból, amikor már érett. Akkor lehet érettnek tekinteni a mézet, amikor a méhek a lép 1/3-ad, 1/2-ed részét már lefedték. Másik támpontul az szolgál, hogy a pörgetőből kifolyó érett méz boltozódva folyik az edénybe, csak lassan tud ott szétterülni.

Első lépésként a legizgalmasabb résszel, a méhek mézes keretekről történő eltávolításával veszi kezdetét a mézszüret. A méhek féltve őrzik méz kincsüket, fullánkjuk használatával próbálják távol tartani a mézükre áhítozókat. A méhészek méhbiztos ruhába beöltözve, füstöt használva tudják kiszedni a kaptárból a mézes lépeket. A méheket a legegyszerűbben rázással és a méhleseprő kefe használatával lehet eltávolítani a lépekről. Nagyüzemi méhészetekben méhlefújó berendezéssel, vagy méhszöktető labirintus alkalmazásával méhtelenítik a méztéri fiókokat.

A pörgetés méhektől elzárt helyen, úgynevezett pörgető bódéban, vagy pörgető helységben történik. A modernebb helységek már az élelmiszer feldolgozásra vonatkozó szabályok betartásával készülnek, a padozat csúszásmentes járólappal burkolt, a falazat a plafonig csempézett, könnyen tisztán tartható. Minden olyan eszköz, ami a mézzel érintkezik saválló anyagból készül.

A keretek a külső oldalaikon található viaszépítmények eltávolítása után a fedelező állványra kerülnek. A sejtek viaszfedelét a "fedelezést" azért kell eltávolítani, hogy a sejtekben található méz útja szabaddá váljon. A fedelező villák és kések ezt a célt szolgálják.

A mézpörgető berendezések a centrifugálás elvén működnek. A speciális tartószerkezetbe helyezett és megforgatott mézes keretekből a centrifugális erő hatására csapódik ki a méz a berendezés falára, ahonnan annak aljára csurog. Az alsó csapon keresztül lehet aztán kiengedni a mézet, vagy speciális mézszivattyúval lehet kiszivattyúzni.
A fedelezés és pörgetés során apró viaszmorzsák és levegő buborékok kerülnek a mézbe, amelyektől a frissen pergetett méz opálos lesz. Csak több napig tartó pihentetés (ülepítés) után tisztul fel a méz. Mivel a méz fajsúlya közel másfélszerese a vízének, a belekerült viasz és levegő buborék a méz felszínén gyűlik össze, amelyet lekanalazással egyszerűen el lehet távolítani. Ettől az időtől beszélünk termelői hordós mézről. A mézzel teli 180 kg-os hordókat légmentesen le kell zárni, majd napfénytől védett hűvös helyen kell tárolni az eladásig, vagy a házi feldolgozásig.

Hogy kerül a méz az asztalra?
A méz feldolgozása és a folyékony méz palackozása

A méz feldolgozásának az a célja, hogy a hordós termelői mézek a fogyasztók igényeinek megfelelő csomagolásba kerüljenek, hogy azt követően el lehessen szállítani az elárusító helyekre. A fogyasztó társadalom a pár grammos egy falatnyi reggeliző méztől a több kg-os üveges csomagolásig mindenféle kiszerelésre igényt tart. Magyarországon a méz alatt a legtöbb fogyasztó a folyékony állagú mézet érti, a krémmézet csak nagyon kevesen ismerik és fogyasztják. A krémméz készítését egy külön szakaszban ismertetjük.

A mézek fajtánként elkülönítve kerülnek feldolgozásra. Első lépésben meg kell melegíteni a mézet, hogy a benne lévő kristályok felolvadjanak és a méz viszkozitása is csökkenjen. Ez utóbbira azért van szükség, hogy szivattyúzni lehessen a mézet, és ez szükséges ahhoz is, hogy a méz át tudjon menni a finom szűrőn is, valamint a méz pihentetése során az öntisztulást is ez segíti elő. A méz melegítése során arra kell ügyelni, hogy a hőfok ne haladja meg a 45 C-ot. Az ennél magasabb hőmérséklet már károsíthatja a mézben lévő értékes enzimeket. A megolvadt mézet szivattyú szállítja a szűrőkig, majd a pihentető tartályokig. Ezekben a tartályokban pár nap pihentetés után újból el kell távolítani a méz tetejéről a jórészt levegő buborékokból álló habot, majd ezt követően már letölthető a méz. A nem kellő ideig, vagy nem kellő hőmérsékleten pihentetett méznél fordulhat elő, hogy a méz a letöltés után az üvegben fejezi be az öntisztulást, amit az jelez számunkra, hogy a méz tetején, az üveg szélén jelenik meg a habcsík, ami ugyan nem káros a fogyasztóknak, de esztétikailag semmiképpen sem kívánatos.

A kisüzemi töltésnél alsócsapos hordókból történik a méz töltése, nagyüzemekben automata többfejes töltőgépeket használnak. A töltésnél még arra kell figyelni, hogy kellően visszahűljön a méz és ne túl magasról zubogjon bele az üvegbe, mert különben ismét levegő buborékok kerülhetnek bele.
A töltés után következik az üvegek zárása, címkézése, zsugorfóliázása, vagy dobozolása.

Krémméz készítés

A hazánktól északra és nyugatra lévő fejlett iparosodott országokban a méz jelentős hányada krémméz formájában kerül a fogyasztók asztalára. Ezekben az országokban főleg gyorsan kristályosodó mézek teremnek, amelyek rövid idő alatt újból megkristályosodnának az üzletek polcain lévő üvegekben, aminek hatására már nehezen lehetne eladni azokat. Az újbóli visszamelegítés pedig a méz minőségét ronthatná. A folyékony mézet nagyon nehezen lehet csepegés nélkül elfogyasztani, ami főleg a kisgyerekes családokban jelent problémát. A fogyasztók felismerték a krémméz fogyasztásának előnyeit és fokozatosan áttértek arra.
A krémméz nem más, mint mikrokristályos, krémszerűen kenhető méz, ami semmiféle idegen anyagot nem tartalmaz.

A mézfélék különbözőféleképpen kristályosodnak, van olyan, amelyikben nagy szemű, durva kristályok képződnek, van amelyikben a kristályos és a folyékony rész kettéválik, és van olyan is, amelyikben nagyon apró kristályok alakulnak ki, és az egész mennyiség állaga hasonló lesz. A krémméz készítésének az a felismerés adta az alapját, hogy a folyékony mézbe helyezett kis mennyiségű krémméz megfelelő eloszlatás után képes megváltoztatni annak kristályosodási tulajdonságait.

A krémméz készítése annyiban különbözik az előzőekben ismertetett méz feldolgozási technológiától, hogy a méz szűrése után a megfelelő hőmérsékletű mézbe kis mennyiségű, előzőleg félretett krémmézet kevernek bele. A krémméz eloszlatását olyan klímatizált helységben lévő keverő tartályokban végzik, amelyekbe motor hajtotta spirális lefutású, vagy propellerszerű keverő szárak merülnek. A keverést naponta több alkalommal meg kell ismételni. Az oltó krémméz mennyiségétől függően a végtermék egy-két hét alatt elkészül. Üvegben, margarinos dobozhoz hasonló csomagolásban kerül a fogyasztókhoz.

A krémmézet a folyékony méztől eltérően hűvös helyen kell tartani, mert például nyáron a nagy melegben megolvadhatna. A visszaolvadt krémméz újbóli krémesítésére a háztartások nincsenek felkészülve, érdemesebb az ilyen mézeket sütésre felhasználni. A visszaolvadt krémmézet a levegőtől elzárva kell tartani, mert különben a méz a levegőből vizet szívna magába, a fölső réteg meghígulhatna, akár meg is erjedhetne.

 
Főoldal
Oldal tetejére